Kitüntetést kapott Palánki Gábor erdészetvezető (ForestPress)

2018. január 6. - 2017. december 21-én a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. megtartotta évzáró ünnepségét, amelyen átadták a „Gyulaj Zrt-ért” aranygyűrűt.

Ezt a kitüntetést olyan kollégák kaphatják meg, akik emberi és szakmai téren is megbízhatóságot jelentenek a zrt. életében, és munkájukban kiemelkedőt alkotnak.
Idei évben Palánki Gábor okl. erdőmérnök a Tamási Erdészet erdészetvezetője kapta az erdő-, és vadgazdálkodásban elért kiemelkedő eredményekért, a két ágazat komplex fejlesztéséért tett fáradozásaiért. Az előző szolgálati helyei is az állami erdészeti részvénytársaságoknál voltak, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. kötelékében 2005. óta végzi erdészetvezetőként a munkáját.
Gőbölös Péter vezérigazgató az évértékelő beszédét követően a díjazott méltatásában elmondta, hogy Palánki Gábor kiemelkedő munkát végez a koncepcionális élőhelyfejlesztés terén, az újragondolt és megreformált vadföldgazdálkodás végrehajtása során, a vadállomány fenntartása és fejlődése érdekében pragmatikusan kidolgozott állomány-, létszám- és korosztály-szabályozás megvalósítása során, az erdőművelési anomáliák és a biotikus természeti károk felszámolása esetében, mindezt szigorú pénzügyi tervezés mellett. Az erdészetvezető munkássága is hozzájárult ahhoz, hogy 2017-ben a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. elnyerje a CIC Edmond Blanc Díját.
Palánki Gábor elmondta, hogy mindezekhez szükség van az erdészeti kollégák kiváló, áldozatos és összetartó szakmai munkájára, amit a díj átvétele alkalmából is megköszönt.